Szolgáltatások

Szobafestés, mázolás

Felület előkészítés, glettelés:
Falkaparás, mélyalapozás majd a felület glettelése. A kaparás után egyenetlen falfelületet kapunk, amit szükséges glettelni.  Ha a glettelés megszáradt egy falcsiszoló segítségével átcsiszoljuk a felületet, így eltűnnek az egyenetlenségek, simább felületet kapunk.

Tisztasági festés:

A tisztasági festésről akkor beszélünk, amikor a felületünk egy vagy maximum két réteg festést igényel, minimális falhibák javításával. Ha kevésbé szennyezett a felület, 1-2 éve volt utoljára festve, akkor általában egy rétegben elegendő a festés.

Ablakok, ajtók mázolása
Csiszolópapírral átcsiszoljuk alaposan a felületet, míg elérjük a kívánt minőséget. Portalanítás után fagittel javítjuk ki a hibákat. Majd megkezdjük a mázolást.

Csövek, radiátorok mázolása
A régi megkopott fűtés csöveinket és radiátorunkat felújítjuk az erre a célra gyártott radiátor zománcokkal.

Széldeszka festése, lazúrozása:
Széldeszkákat általában lazúrozni, vagy mázolni szoktuk. Lazúrozás esetén vékony vagy vastag lazúrt szoktunk alkalmazni.

Kerítésfestés:
A kerítésünk is igényel felújítást, hiszen kültérben az időjárási körülmények miatt hamarabb tönkremehetnek, ha nem kezeljük le időben a megkopott felületeket.

Kőműves munkák, burkolás

A burkolásnak alapvetően két fajtája van a hidegburkolás és a melegburkolás. A melegburkolás jellemzően a parketta, a pvc padló vagy a szőnyegpadló. A hidegburkolás a járólap, csempe és a kő.
A beltéri burkolás általában nincsen olyan nagyon igénybevételnek kitéve, mint kültéri burkolás. Ennek az a fő oka, hogy a beltéri burkolás belül van így, az időjárás nem befolyásolja az állapotát, nincsen kitéve hónak, fagynak, erős napnak, illetve nagy hőingadozásnak. Az is fontos szempont, hogy a beltéri burkoláson biztosan senki nem fog végig menni járművel, a legtöbb lakásban valószínűleg még utcai cipőben sem lehet majd rálépni. A beltéri burkolásnak komoly esztétikai szempontoknak kell megfelelnie. A burkolás nemcsak szép tud lenni, hanem a tér arányait is meg lehet változtatni vele. A megfelelően kiválasztott és lerakott beltéri burkolás képes arra, hogy szűkítse vagy tágítsa a teret.
A hidegburkolás és a melegburkolás között a fő különbség az, hogy a hidegburkolás hőt vesz el a testtől, a melegburkolás meg visszasugározza azt. A melegburkolás előnye, hogy árai általában kedvezőbbek, ráadásul jobban szigetelik a hőt és a hangot is, mint a hidegburkolatok. Hátrányuk, hogy gyorsabban kopnak, és a tisztításuk is nehezebb, mint például egy járólappal borított felületé. Egyik legnépszerűbb melegburkolás a laminált padló. Ennek a megoldásnak az előnye, hogy nagyon mutatós és az ára sem magas.

Villanyszerelés

Alapszerelés
A legalapvetőbb feladatai: nyomvonalak kialakítása, fészekvésések, csövek elhelyezése, kábelek elhelyezése, berendezések helyeinek, végpontjainak kialakítása.

Szerelvényezés
Az alapszerelési munkálatokra épül. Magába foglalja elosztóberendezések telepítését, kábelek kifejtését, feliratozását, alapvető tesztjeit és méréseit, végponti berendezések bekötéseit. Például kapcsolók, lámpák, ventilátorok, dugalj áramkörök, egyéb villamos berendezések bekötése.

Elosztók előszerelése
Egy kisebb lakáselosztónál elegendő a kismegszakító tábla elhelyezése, rögzítése, a kismegszakítók és az elmenő áramkörök bekötése.


Áramkörök felélesztése
A behúzott vezetékek egyesével történő bekötése, lepróbálása zajlik.
A beüzemelés során felkerülnek a végberendezések is. Lámpák, ventilátorok, transzformátorok, erős és gyengeáramú fogyasztók stb.

Dokumentálás
Szükséges az elvégzett villamos tevékenységek megfelelő dokumentálása is. Ez jelentheti az elosztóberendezések feliratainak elkészítését, a tervezettől eltérő módosítások rögzítését felvezetését egy megvalósulási dokumentációba.

 

Vízvezeték szerelés

A vízvezeték-szerelő feladatai közé tartoznak többek között a csőhálózat-, berendezés-, szerelési feladatok, a szennyvízelvezetés, épületek és épületrészek víztelenítése és nyomás alá helyezése, vízvételi helyek és kiállások kiépítése, illetve általános gépészeti technológiai, épületgépészeti, általános csőszerelési feladatok.
Vízszerelvényeket ellenőriz, javít, cserél, karbantart, ellenőrzi a lefolyó és szennyvízelvezető szerelvényeket, felméri az állapotukat.
Szükség esetén a vízvezeték-szerelő a vízvezetékekben keletkező dugulást elhárítja, a lefolyóvezetékeket gépi úton tisztítja, a lefolyótisztító gépeket és eszközöket tisztítja, karbantartja.

Kertgondozás

A feladatok közé tartozik a fűnyírás, gyepszellőztetés, gyeppótlás, fűmagvetés, tápanyag-utánpótlás, permetezés, növénytelepítés és -ültetés, kerti padok, kerítések javítása és
festése, mulcs terítése, valamint cserjék, bokrok és fák metszése, ereszcsatorna tisztítása.

Takarítás

Általános:
Egy általános takarítást, amely során a szobákban, hálószobákban, konyhában, fürdőszobában és egyéb helyiségekben minden hozzáférhető felületet megtisztítunk, portalanítunk. A bútorok külső felületét, a tükröket, a csempézett falfelületeket, lambériákat letöröljük. Az elektromos berendezéseket, képeket, kapcsolókat portalanítjuk és megtisztítjuk. A takarítást a padló porszívózásával és felmosásával zárjuk.

Nagytakarítás:
Az általános takarításon kívül nem csak a szabadon álló helyeket portalanítjuk le és töröljük tisztára, hanem minden tárgyat, bútort elmozdítunk a helyéről és alatta is, mögötte is kitakarítunk. A teljes ingatlan egy nagyon alapos pókháló mentesítésen esik át. Fürdőszobában nagytakarítás alkalmával a teljes csempefelületet megtisztítjuk, padlótól a felső határáig. A nagytakarítás fontos eleme a nyílászárók megtisztítása, ajtók, ablakok és kereteik. Az ablakokon kívül az összes többi üvegfelületet ilyenkor szokás megtisztítani, üvegfalak, üvegkorlátok, tükrök.

Extra takarítási szolgáltatások:
 Sütőtisztítás, Hűtőtisztítás, Ablaktisztítás, Szekrénytisztítás, Mosás/teregetés, Vasalás, Ajtók tisztítása, Mosogatás, Terasztakarítás, Függönytisztítás

A felsorolt extra szolgáltatások külön-külön is megrendelhetők, takarítási csomag nélkül, ha például csak egy függönytisztítás vagy a sütő tisztítása a kívánt szolgáltatás.

Felújítás utáni takarítás:
Ebben az esetben a takarítást ki kell terjeszteni még a legutolsó szegletre is, mert így garantálható csak a teljes tisztaság!

 

Asztalos- és ácsmunka

Társaságunk foglalkozik bútorasztalos munkákkal is. Ilyen például a konyhabútor összeszerelése, vagy akár az irodabútor (íróasztal, szekrény) készítése, szerelése. Az ingatlanban található nyílászárók nyitása, zárása az idő folyamán és a mozgás miatt nehézkessé válhat. Ezek beállítását szakembereink szívesen magukra vállalják.

A tető karbantartása fontos feladat. Csapatunk megigazítja az elcsúszott cserepeket, kicseréli a repedt, törött darabokat. Szükség esetén a lécezést is helyreállítjuk, a csapadék kizárásával egyidőben. Az ereszcsatorna tisztítás is szükséges lehet, hogy a csapadékvíz a megfelelő helyen folyjon el az ingatlanról, és ezzel ne okozzon kárt a falon.

Ingatlanközvetítés

Magánházak, lakások, irodák, garázsok, telkek adásvételi és bérleti ügyintézése.